Író: Jevgenyij B. Pasukanisz1, 1926. január
Forrás: Az 1926-os vita az értéktörvényről a Szovjetunióban, 1979.
Fordítás: M.I.
HTML: P.G.
Preobrazsenszkij munkája, melyből szemelvényeket hallhattunk a múltkor, kétségtelenül, mint az első törekvés a nálunk végbemenő gazdasági folyamatok elméleti megalapozására, nagy értékű. Preobrazsenszkij egy sor kérdést érintett és befejezésül egy olyan megfogalmazást adott, amely szerinte alapvető és általánosító. Nem fogom érinteni Preobrazsenszkij által kifejtett egyes tételeket és nem azért, mert mindegyikkel egyetértek, ellenkezőleg, úgy vélem, hogy igen sok köztük a vitatható; erre egyébként már rámutattak a megelőző hozzászólók. Itt csak azt kívánom megjegyezni, hogy az a vonal, melyet Preobrazsenszkij tovább folytat fellépésében, mint például valutapolitikánk értékelése, a cservonyec lényege, hitelpolitikánk, egyszóval az az egész vonal, amely 1923-ban "az ipar diktatúrája a Narkonfin diktatúrája ellen" jelszóban nyert megfogalmazást, hogy ez az egész vonal és mindezek a tételek, amelyek 1923-ban helytelenek voltak, most helytállókká válnak attól, hogy az 1925-ös ellenzéki Szokolnyikov2 ellen lehet őket irányítani, úgy gondolom (ha megengedik, hogy kitérjek erre az egyáltalán nem tiszta akadémikus témára), hogy az 1925-os ellenzék nem szerencsésen választott. Amennyiben ez az ellenzék zászlóvivőként azt a négy közgazdászt választotta volna, akik 1923-ban az ismert határozattal léptek fel, akkor kevesebb alapja lenne az uj ellenzék szemére hányni az elvi következetesség, a nézetek egysége stb. hiányát. Azt mondom, hogy kevesebb alap lenne, mert bizonyos alap ebben az esetben is maradt volna. Ezt egyébként csak úgy mellékesen. Most áttérek arra az általánosító megfogalmazásra, melyet Preobrazsenszkij adott és a következőképpen szól: "Az értékesség, illetve az értéktörvény3 (én előnyben részesíteném a második kifejezést) harca a szocialista felhalmozás törvényével". Mindenekelőtt felvetődik a kérdés: valójában itt egy olyan általánosító megfogalmazással van-e dolgunk, amely feltárja számunkra a gazdaságban végbemenő összes folyamat értelmét? Valójában meghatározza-e gazdaságunk egész fejlődésmenetét? Számomra úgy tűnik, hogy ez nem egészen Így van. Ahhoz, hogy ez igy lehessen, a szocialista felhalmozásnak mindig és mindenütt az értéktörvénnyel szemben kellene fellépnie, hogy érvényre juttathassa önmagát, ki kellene szorítania ezt a törvényt. Ez azonban, elvtársak, egyáltalán nincs igy. Ez látható azokból a példákból is, amelyeket Preobrazsenszkij hozott fel. Vegyük a gyapotáraknak általa említett példáját. Amikor a gyapot világpiaci ára alacsonyabb, mint a belföldi árak, akkor amint Preobrazsenszkij mondotta volt, külföldről vásárlunk gyapotot, mert ezt követeli meg a szocialista felhalmozás törvénye, mely az adott esetben, mint láthatják, Preobrazsenszkij szerint sem harcol az értéktörvénnyel, hanem felhasználja azt. Ez pedig azt jelenti, hogy a két törvény nem áll mindig harcban egymással, hanem egyetértésben is élhetnek. (Preobrazsenszkij közbeszólása: "Kétségtelenül!’) Kétségtelenül. Másodszor, mi az az értéktörvénnyel folytatott harc, amelyről Preobrazsenszkij beszélt? Azokból a példákból, melyeket ő felhozott, ez nem más, mint a monopolárak megállapításának módszere, az a módszer, melynek segítségével az értéktörvény, mint ahogy Preobrazsenszkij ezt igen jól kifejezte, eltorzul, csökken érvényességi köre, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy mi egy valamilyen elvileg uj alapra tértünk át. Elvileg itt nem hagyjuk el az értéktörvény talaját, mi csak kiigazítjuk, elferdítjük a saját hasznunkra, mint ahogy ezt a monopoltőkés szervezetek teszik. A monopolár-megállapitás mechanizmusának szempontjából semmiféle különbség sincs abban, hogy ezeket az árakat tőkés monopolszervezet vagy szocialista monopolszervezet állapítja meg. Mindenesetre az értéktörvény ott is és itt is elvi lényegében mint a társadalmi munka tárgyiasult kifejezése van jelen. Bárhogyan is állapítsuk meg a gyapot árát (egyébként pedig azok a szakemberek, akik részt vesznek ebben, azt mondják, hogy nem olyan megfellebbezhetetlenül állapítjuk ezeket meg, mint ahogy Preobrazsenszkij kifejtette, hanem anticipáljuk és nem is mindig sikeresen a piaci árakat) azokat a viszonyokat, amelyek eközben kialakulnak a gyapotot felvásárló szocialista állam és a gyapottermelők közt, a pénz ekvivalens formája közvetíti. Ez azt jelenti, hogy az értéktörvény nélkül itt sehogy sem boldogulunk, nem ugorhatunk ki belőle. Természetesen a spontán kialakuló arányokat eltéríthetjük a mi javunkra, de ezt csak bizonyos meghatározott szűk keretek közt tehetjük meg. Miért? Azért, mert nem szabad elfelejtenünk, hogy az értéktörvény Marxnál egy másik, általánosabb törvénynek, melyet ő kimondottan természeti törvénynek nevez, a formája. íme, mit ír Marx: "A társadalmi munka meghatározott arányokban való elosztásának a szükségességét a társadalmi termelés meghatározott formája korántsem szüntetheti meg, hanem csak megjelenési módján változtathat, az magától értetődik. Egyáltalában természeti törvényeket nem lehet megszüntetni. Ami a különböző történeti állapotokban megváltozhat, az csak a forma, amelyben e törvények érvényesülnek. Márpedig az a forma, amelyben a munkának ez a bizonyos arányokban történő elosztása érvényesül egy olyan társadalmi állapotban, amelyben a társadalmi munka összefüggése az egyéni munkatermékek magáncseréjeként jut kifejezésre nem más, mint ezeknek a termékeknek a csereértéke." (Marx levele Kugelmannhoz 1868. julius 11-én. - Az én kiemelésem. - P.)4 Ilу módon amikor az értéktörvény megsemmisítéséről beszélünk, emlékezni kell arra, hogy nem vagyunk képesek megsemmisíteni az alapjául szolgáló általánosabb törvényt, amely a társadalmi munka meghatározott arányokban történő elosztását diktálja; miközben Marx ezt az utóbbi törvényt természeti törvénynek nevezi; természetesen képletesen, hiszen ez is társadalmi törvény, de mindenesetre Marx aláhúzza, hogy ezt a törvényt megváltoztatni, megsemmisíteni nem tudjuk, csak megjelenési formáját tudjuk megváltoztatni.
És itt szeretném, elvtársak, érinteni az egyik opponens, Kon hozzászólását, ami engem teljesen meglepett. Kon egy egész szakadékot ásott ki az oksági elv, amely szerinte az árutermelő gazdaságban uralkodik, valamint a szocialista gazdaságra jellemző célirányos, célszerű szabályozás momentuma közt. Kon elvtárs, ez ellentmond a marxizmusnak, ellentmond a dialektikának, Ön kiválóan tudja ezt, hiszen az okság nem szüntethető meg, nem helyettesíthető semmivel sem, az okság megmarad, hiszen a szabadság sem más, mint a felismert szükségszerűség. Tehát az okságnak az az elve, amely spontán módon jelenik meg az értékviszonyokban, meg fog jelenni a szocialista társadalomban is, csak másképpen, a tudatos szabályozás formájában, de az oksági elv ugyanaz marad. Az oksági elvet nem hagyjuk magunk mögött; az emberiség a szocialista társadalomban ugyanolyan anyagi emberiség, amelynek szükségletei vannak és a munkafolyamatban elégíti ki azokat, nem pedig terméketlen szellemek, akik elmélkedéssel foglalkoznak. Az arányos elosztás szükségessége megmarad. És ez rámutat azokra a meghatározott keretekre, amelyek közt ezt az arányt az értéktörvény a saját javára elferdítheti. De először, ebben nincs semmi elvileg szocialista, illetve szocialista minőségű. (А szocializmus mennyiségi és minőségi növekedése közti különbséget igen jól meghúzta Preobrazsenszklj.) Az értéktörvény elferdítése a szocialista komplexum javára néha elá segítheti mennyiségi növekedését (de ezt igen óvatosan, nagy szakértelemmel kell elvégezni: "hajlítsd meg, torzítsd el, de nem az érzéketlenségig") ugyanakkor azonban minőségét tekintve ebben semmiféle szocialista nincs, mivel a szocializmus feltételezi az értéktörvény tényleges felváltását, azaz a társadalmi technológia kategóriáiban való gazdálkodást és gondolkodást, amiről Preobrazsenszkij előadása kezdetén beszélt. Továbbá, maga a fogalom alapján, a szocialista felhalmozás természetesen nem az értéktörvénnyel áll szemben, amely sokkal tágabb, hanem a tőkés felhalmozással áll szemben. Ez teljes egészében érthető. A szocializmus a kapitalizmussal harcol, a szocialista felhalmozás pedig a tőkés felhalmozással. Preobrazsenszkijnél azonban az egész úgy néz ki, hogy a tőkés felhalmozás ebben az értéktörvényben ül, ebben fejeződik ki, mint ahogy ő mondotta, "mindaz a nyomás, melyet a tőkés viszonyok oldaláról érzünk". De rögtön elkezd fenntartásokat is hozzáfűzni. íme például az állami vállalatok dolgozóinak munkabére. A munkabér kétségtelenül értékviszonyokat jelent, értékkategóriákban fejeződik ki, de Preobrazsenszkij azt mondja, hogy itt nincsenek kizsákmányolási viszonyok, a munkásosztály önmagát nem zsákmányolhatja ki, itt az értékviszonyok mögött nem húzódik meg az osztályok viszonya. Preobrazsenszkij kijelenti, hogy az a közgazdász, aki túlzottan vonzódik a formához, megfeledkezve az osztálytartalomtól, meg fogja kapni a magáét. Egyetértek, hogy megkapja a magáét, de meg fogja kapni a magáét az a közgazdász is, aki az osztálytartalomnak ezt a különbségét vizsgálva a következőképpen fog okoskodni: a proletariátus birtokolja a gyárakat és önmaga ezekben a gyárakban dolgozik; a proletariátus önmagának nem adhatja el saját munkaerejét; az értékforma az csak egy forma, bizonyos héjfajta, a következtetés: valósítsuk meg ismét a munka-mobilizálást, kössük a munkásokat meghatározott üzemekhez, adjunk fejadagot, ez egy másik forma lesz, amely mintha jobban megfelelne. De mit nyerünk ebből? Tudjuk, hogy ebből állami iparunk visszaesése következik. Tehát milyen kell, hogy legyen a következtetés? Az, hogy az értékformának itt nemcsak formális, külső jelentősége van, hanem lényegi jelentőséggel bir. Ezzel részben Preobrazsenszkij is egyetért. Arról beszélt, hogy vannak olyan impulzusok, melyeket fejadag mobilizációs stb. rendszerünkben nem hozhattunk működésbe, ez a személyes érdekeltség impulzusa. Mivel ezek léteznek, úgy tűnik, hogy éppen ezekhez illeszkednek ezek a formák. Tehát az értékforma mögött itt sokkal lényegesebb dolog húzódik meg, olyasmi, amiről az adott időszakban nem szabad lemondani. Azt a közgazdászt, aki ellentétes következtetést von le, nem kevésbé szigorúan helyben kell hagyni. Továbbá, elvtársak, úgy vélem, hogy nem kell a dolgokat összezavarni. A harc az értéktörvénnyel jelentheti a politikai gazdaságtanról arra a társadalmi technológiára való áttérést, amelyről Preobrazsenszkij beszélt. Ez az egyik lehetőség. És egészen más a bizonyos törekvés az arányok megváltoztatására, ez már nem elvi lemondás, nem lemondás az értékformáról, hanem azoknak a módszereknek az alkalmazása, melyet bármely monopolista alkalmaz annak érdekében, hogy az értékarányokat a saját javára kissé kiigazítsa. Ezt a két dolgot meg kell egymástól különböztetni. Ezzel kapcsolatban Preobrazsenszkij előadása nem volt világos, amire Kon is rámutatott. Végül, ami magát ezt a korlátozást illeti, már mondottam, hogy igen óvatosan kell megvalósítani, ehhez pedig nem szabad elragadtatni magunkat, hanem tanulmányoznunk kell a piac törvényeit, kialakítani magunkban az eddig még meg nem levő áranticipálás képességét. Ne felejtsük el, néha olyan helyzet is adódik, hogy a monopolista bizonyos ügyetlensége, járatlansága miatt önmaga ellen mobilizálhatja a kereslet és kínálat törvényét. Ezt átéltük 1925 őszén, amikor heteken keresztül olyan hatalmas kereslet volt kenyér iránt, hogy magunk hajtottuk fel az árakat.
És végül az utolsó megjegyzés. Preobrazsenszkij egész vonala teljesen meghatározott értelemmel rendelkezik. Ez a gondolat nem annyira az itt megtartott előadásban, mint inkább abban a cikkben5 található meg, melynek elolvasását Preobrazsenszkij javasolta. Valójában ott van a kutya elásva. Ott fehéren, feketén olvasható, hogy a szocialista komplexum csak a környező paraszti periféria egyenlőtlen csere utján történő kiszipolyozásával fejlődhet. Ez a vonal természetesen teljesen meghatározott, de szerintem nem kimutatott. Az ilyen dolgokat nem elég posztulátumként kimondani, be kell bizonyítani, hogy valójában ez az egyetlen ut. Ezt Preobrazsenszkij nem végezte el cikkében; lehet, hogy elvégzi könyvében, ebben azonban én kételkedem. Számomra teljesen vitathatatlan az a tétel, hogy állami szocialista iparunk csak a falu növekvő kereslete esetén növekedhet, ehhez pedig az szükséges, hogy a falu feleslegekkel rendelkezzen. Az arra való hivatkozás, hogy amikor a kapitalizmus fejlődött, - ugymond - megsemmisítette az összes többi formát, egyáltalán nem helyénvaló, hiszen a kapitalizmus nemcsak ezzel foglalkozott, hanem fejlesztette a termelőerőket ugyanabban a földművelésben. Ha nem fejlesztette volna azokat, ha a földművelés a fejlődésnek ugyanazon a fokán állapodott volna meg, ahol a kereskedelmi kapitalizmus monopolisztikus formáinak idején állt, akkor a 19. században az ipari kapitalizmus aligha fejlődhetett volna. És ha már a tőkéseket tekintjük tanítónak, akkor azt is meg kell mondani, hogy a szocialista felhalmozás törvénye nemcsak az értéktörvénynek mindenütt, ahol csak lehet, elferdítésében kell, hogy kifejeződjön, hanem abban is, hogy tartsuk a szövetséget a parasztsággal, az iparral egyidejűleg emeljük fel a parasztságot, adjunk lehetőséget a parasztgazdaságoknak egyre több árufelesleget termelni és egyre nagyobb keresletet támasztani. Preobrazsenszkij egyáltalán nem érintett egy olyan kérdést, melyet igen jól megvilágított Buharin, a megtérülés gyorsaságának kérdését. A felhalmozás nemcsak az árszínvonaltól függ, hanem a megtérülés gyorsaságától is. Ha aránytalanul fel akarnánk hajtani az árakat, ha az ipar helyreállításának költségeit azonnal a falusi fogyasztótömegekre kívánnánk áthárítani, akkor magát ezt a helyreállítási folyamatot állítanánk meg. Ilyen dolgokat mi már átéltünk. Ezért számomra úgy tűnik, hogy Preobrazsenszklj tanai elméletileg és módszertanilag sántítanak, politikailag pedig nagyon, nagyon káros következtetésekhez vezetnek.
1 Pasukanisz E. B. (1891-1937). Jogász és közgazdász. 1922-ben ő szervezi meg a Kommunista Akadémia jogi szekcióját. 1927-től tagja a Kommunista Akadémia elnökségének. (М. I.) 2 1925-ben az OK/b/P-on belül frakciós csoport - uj ellenzék - alakult Zinovjev és Kamenyev vezetésével. A csoport tevékenységében aktivan részt vett G. J. Szokolnyikov pénzügyi népbiztos is. (М. I.) 3 Az orosz szövegben "zakón cennosztyi ili sztoimosztyi" szerepel. Az 1920-as években a közgazdasági irodalomban az értéktörvény kifejezésre általában a zakón cennosztyi-t használták. A sztoimoszty fogalma ugyanis jobban kötődik az árutermeléshez (lásd Usakov "Tolkovij szlovor ruszkovo jazika" IV. köt. 524. old.) ebben az időszakban. A későbbiekben a szovjet közgazdasági irodalom már csak a zakón sztoimosztyi-t használja az értéktörvényre. Magától értetődően, a fordításban nem lehetett érzékeltetni, hogy a vitázó felek közül ki használja a cennoszty, illetve a sztoimoszty kifejezést. Mindkettőt értéknek fordítottam, és ettől csak ott tértem el, ahol együtt szerepel a kettő, mint például itt is. (М. I.) 4 Marx-Engels Müvei. 32. köt. Budapest 1974. 541. old. 5 Preobrazsenszkij "Osznovij zakon szocialisztyicseszkovo nakoplenyija" [А szocialista felhalmozás alaptörvénye] cimű cikkéről van szó, amely a Vesztnyik KommunisztyicseszkoJ Akagyemii, 1924. 8. sz.-ban jelent meg. Minimális eltéréssel ezt ismétli meg a "Novaja ekonomika" cimü könyvének II. fejezetében a 86-163. oldalon. (М. I.)