Író: Alekszandra Kollontaj
Először megjelent: "Kommunistka," 2. szám, 1920.
Forrás: Toronto: Kanadai Magyar Munkás, "Munkás füzetek," 1920
HTML: P.G.
Megmarad-e a család a kommunista államban? Olyan marad-e amilyen volt? Ez a kérdés foglalkoztatja a munkásosztály asszonyát és figyelmet kelt bajtársában, a férfiben is. Az élet szemünk láttára változik meg; régi szokások és előítéletek eltűnőben vannak és más formát ölt a dolgozók élete, amely annyira új, annyira szokatlan, olyan bizorr, hogy előre elképzelnünk lehetetlen volt.
A mai asszonyt különösen meglepi, hogy Oroszországban a válást milyen könnyűvé tették. Tényleg, a népbiztosság 1917. december 18-i rendelete megszöntette, hogy a válás csak a gazdagok kiváltsága legyen és azóta a dolgozó nőnek nem kell hónapokig vagy évekig várni, amíg megszabadíthatja magát egy erőszakos, vagy részeges férjtől, aki verni szokta őt. Azóta a válás egyszerű és legföljebb egy-két hétig tathat, amíg elválasztják a házasfeleket. De éppen a válás könnyűsége, - amely menedéke annak az asszonynak, akinek házasélete boldogtalan, viszonyt azonban sújtja ezt a nőt, aki hozzászokott, hogy a férjben az "eltartót" lássa, mint életének egyetlen védelmezőjét - a nőt annak megértése felé viszi, hogy meg kell ezután szoknia másutt keresni eltartást, még pedig többé nem a férfi személyében, hanem a társadalom, az állam összetételében.
Nincsen értelme, hogy rejtegessük az igazságot saját magunk előtt. A közelmúlt idők rendes családja, ahol a férfi mindenki volt és a nő semmi - hiszen se saját akarata, se saját pénze, se saját ideje nem volt - napról-napra átalakult és úgyszólván a múlté. De nem kell megijednünk ettől. Mégha akár tévedésből, akár nemtörődömségből, készek volnánk azt hinni, hogy valami megmaradhat körülöttünk változatlanul, mialatt minden átalakulóban van. "Mindig így volt s mindig így lesz": alig van tévesebb, mint ez a közmondás. Hisz olvashattuk, hogyan éltek az emberek a múltban és megtanulhattuk, hogy körülöttünk minden - változásnak van alávetve és nem lehetséges szokás, nem állhat fönn politikai szervezet, nem uralkodhat erkölcs, amely változatlan és sérthetetlen maradhatna mindvégig. És a család az emberiség életének különböző korszakaiban rendszeresen változtatta formáját; egykor nagyon is más volt, mint aminek ma látjuk. Volt idő például, amikor a családnak csak egy formája volt rendes: a törzsekre osztott család; azaz, a család egy ős-anyjával az élén, amely köré közös együttélésben, közös munkával csoportosultak a gyermekek, unokák és dédunokák.
A patriarkális család is kozárlólagos forma volt a maga idejében, a legidősebb férfi-családfő uralma alatt, akinek akarata törvény volt a család minden más tagja számára és amihez hasonló parasztcsalád-közösségeket még ma is találhatunk az oroszországi falvakban. Valóban ezeken a helyeken az erkölcsösök és a családi törvények nem voltak azonosak a városi munkáséval, mint ahogy a vidék számos szokását sem találjuk meg többé egy városi munkás családjában. A család formája és szokásai a faj szerint is váltakoznak. Vannak népek, mint például a törökök, arabok, perzsák, ahol a férjnek meg van engedve, hogy több feleséget tarthasson. Azonban voltak és még ma is vannak törzsek, amelyek az ellenkezőt engedik meg, vagyis: egy asszonynak több férje lehet. A mai férfi erkölcse megköveteli egy fiatal leánytól, hogy érintetlen maradjon a törvényes házasságig, de vannak törzsek ahol éppen ellenkezőleg: a nő számára az a büszkeség, ha mennél többen szerették és karjait és bokáit szeretői száma szerint díszíti föl karikákkal.
Hasonló szokások, amik bennünket valósággal meglepnek, amiket sokszor egyenesen erkölcstelennek találunk - : más népeknél a szentség áldását kapták. Ezek viszont a mi törvényeinket és szokásainkat találják bűnösöknek. Nincs értelme tehát, hogy megrettenjünk attól a ténytől, hogy a család is módosulásnak van alávetve, hogy a múlt nyomai, amint elavultak, kiküszöbölődnek és hogy a férfi és nő között új kapcsolatnak kell megszületnie.
Csak egyet kell kérdeznünk:
"Mi az, ami elavult a mai családi rendszerben a dolgozó férfi és a dolgozó nő, a földmívelő férfi és a földmívelő asszony egymáshoz való kapcsolatában és milyen jövendő jogok és kötelességek harmonizálnak leginkább az új, munkás Oroszország életfeltételeivel."
Minden, ami az új létfeltételekkel összefér, megmaradhat, a többi, mint jobbágyságot és a kapitalizmust jellemző szolgaság és elnyomás szemétanyaga kiseprendő, a dolgozók és a szegények ellenségeivel, a megsemmisített uralkodó osztályokkal együtt.
A család mai formája is csak a múlt egy öröksége. Egy ideig szolid, tömör és foldhatatlan - mert annak a házzasságnak, amit a lelkén személyesen szentelt meg, ez a jellegzetessége, - és a család is valóban szükséges volt minden családtag számára. Ha a család nem, vajon ki táplálta, öltöztette és tanította volna a gyermekeket és ki vezette volna be őket az életbe? Árvának lenni, ez volt a legrosszabb azokban az időkben. Megszoktuk, hogy a családi életben a férj az, aki kenyeret keres és eltartja az asszonyt és a gyermekeket. A feleség el van foglalva a háztartással és a gyermekek gondozásával, már amennyire érti ezt. De körülbelül egy évszázad óra a családnak ez a megszokott formája az állandó szétbomlás jelenségeit mutatja, minden országban, amelyben a kapitalizmus domunál, ahol a gyárak rohamosan nőnek, valamint azok a vállalatok is, amik bérmunkásokat alkalmaznak. A családi szokások és erkölcsök a környező körülmények hatása szerint átalakulnak. Minden kétségen kívül áll, hogy a családi szokások változását a legnagyobb mértékben a női bérmunka általános elterjedése okozta. Előbb egyedül a férfi volt az, akit a család eltartása terhelt. De az elmúlt ötve-hatvan év óta Oroszországban is (a többi országban még korábban) a kapitalizmus rendszere a nőt kenyérkereső munkára kényszerítette, még pedig kívül a családon, kívül az otthonon.
Az "eltartó" férfi keresete nem volt elég a család szükségeleteire, a feleség tehát egyszerre rá volt kényszerítva, hogy valami fizetett munka után nézzen; még az anya is kényszeríve volt, hogy a gyár kapuján kopogtasson. És évről-évre naponta növekedett a munkásosztály asszonyainak a száma, akiknek el kellett hagyniuk otthonukat, hogy betöltség a gyár kereteit, hogy munkát vállaljanak mint napszámosnők, eladónők, irodai munkásnők, mosónők, szolgák, stb. stb.
Egy kimutatás szerint, amely még a világháború előtt készült, Európában és Amerikában körülbelül hatvan millió asszony a saját munkájával kereste meg a megélhetését. A háború alatt ez a szám jelentékenyen megnövekedett. E nők fele házas, de könnyen el lehet képzelni, hogy a családi életük milyen - családi élet, ahol a feleségnek, az anyának a házon kívül kell dolgoznia, nyolc órát naponta, de tizet is, ha az utat is számítjuk oda és vissza. Az otthon természetesen el van hanyagolva, a gyermekek anyai gondoskodás nélkül nőnek fel, magukra hagyva, kitéve az utca veszélyeinek, ahol idejük legnagyobb részét töltik. A feleség, az anya, aki munkás, vért izzad, hogy egyidőben három feladatnak is megfeleljen; először a rendes munkaórákkal, a férjhez hasonlóan, valamilyen ipari vagy kereskedelmi üzemben, aztán a háztartás gondozásával, már ahogyan ezt lehet és végül a gyermekek gondozásával.
A kapitalizmus a nő vállaira olyan terhet rakott, amely összezúzza őt, bérmunkássá tette, anélkül, hogy csökkentette volna gondjait, mint házvezetőét és anyáét. Így látjuk mi, az asszonyt, roskadva a háromszoros, elviselhetetlen teher alatt, gyorsan elnyomva a fájdalom kikényszerült kiáltását, nem egyszer a könnyek áradatát ontva szemeiből. A nők része mindig a gond volt, de több szerencsétlenség és nyomorúság sohasem jutott ki a dolgozó nőnek, mint a kapitalista rendszerben, amikor pedig az ipar legkiterjedtebb fejlődés korszakába jutott.
Minnél jobban elterjedt a nők bérmunkája, annál tovább halad a család szétrombolása. Micsoda családi élet lehet az, amelybena férj és feleség a gyár különféle osztályaiban dolgozik, amelyben a feleségnek még arra sincs ideje, hogy kisdedének egy szerény kis élelmet készíthessen. Micsoda családi élet lehet az, amikor az apa és az anya, a nap huszonnégy órájából, - amelyből a legtöbb nehéz munkában telik el - még néhány percet sem igen áldozhat gyermekeinek. Milyen más volt azelőtt; az anya, a ház úrnője, otthon maradt, elfoglalva a háztartási kötelessségekkel és a gyermekekkel járó gondokkal, akikre könnyen felügyelhetett, - míg ma, kora reggel, amikor a gyár kürtje búg, a munkásasszony már a munkába siet és ha az est jön és újra búg a gyár kürtje, rohan haza, hogy levest készítsen a családnak és a legszükségesebb háztartási munkákat elvégezze és másnap újra fölvegye a jármot. Az igazi dologház, a házas dolgozó asszony élete.
Nem lehet csodálkozni tehát, hogy ilyen körülmények között, maga a család mind jobban és jobban szerte bomlik. Lassan-lassan mindaz szétesik, ami a családot egyetlen teljes egésszé tette. A család megszűnt szükséges lenne úgy a saját tagjai, mint az állam számára. A család régi formája - az idők folyamán - merőben csak akadállyá változott.
Mi volt az, ami a családot az elmúlt korban erősség tette? Elsősorban, hogy a férj, illetve az apa volt az, aki eltartotta a családot; másodsorban, hogy az otthon, a család összes tagjainak, szükséges volt; harmadszor és utolsósorban, hogy a gyermekeket a szülők nevelték föl. Mi maradt meg mindebből ma? A férj, - mint láttuk - megszűnt a család eltartója lenni. A feleség, aki dolgozni megy, ebben a tekintetben egyenlő lett a férjével. Megtanulta megkeresni a saját kenyerét, sőt gyakran a gyermekek és a férj megélhetését is ő látja el. Marad tehát mindössze a család föladata: a gyermekek gondozása és fölnevelése körül, amikor ezek még kicsinyek. Nézzük csak, vajon a család nem vált-e fölöslegessé ebben az utolsó kérdésben is?
Volt udő, amikor a szegényebb osztályok asszonyainak egész élete úgy a városban, mint a vidéken, otthonában volt elrejtve. A lakás küszöbén túl, a nő nem tudott semmit és nem is igen akart tudni valamit. Kárpótlásul, a házon belül, a legváltozatosabb elfoglaltságok jutottak ki neki, elfoglaltságok nemcsak a család számára, hanem az egész állam részére is. A nő végzett mindent, amit ma a munkásasszony, vagy a parasztasszony végez. Főzött, mosott, tisztogatta a házat, javította a család ruhaneműit; de nemcsak ezt tette. Olyan kötelességei voltak, amiket a mai asszony már nem tesz meg: gyapjút és fonalat font, vásznat és szövetet szőtt, harisnyát kötött, csipkét készített és amint a háztartás kívánta, ő gondoskodott az élelmiszerek félretételéről is; italt készített a háztartás számára és a gyertyákat maga öntötte meg. Milyen sokoldalú volt a régi idők asszonyainak a kötelessége. Még napjainkban is a vidék némyel távoleső falujában, messze a folyóktól és vasutaktól, megtalálhatjuk ezt a régi éetet változatlanul; ahol a ház asszonya még ma is olyan munkákkal van elhalmozva, mikről a nagyvárosok és a népes ipari telepek asszonyainak már sejtelmük sincs.
Nagyanyáink idejében ez az otthoni munka szükséges és hasznos dolog volt, amitől az egész család jóléte függött; mennél több időt szentelt a háziasszony ezekneka kötelességeknek, annál kellemesebb volt a ház élete, annál több volt a rend és a kényelem. Még az állam is hasznot tudott húzni a háziasszony otthoni tevékenységéből. És tényleg, a régi idők asszonya nem elégedett meg azzal, hogy krumplilevest készítsen a saját maga és a családja részére, hanem keze munkája sok értékes terméket is produkált; például szövetet, fonalat, vajat, amiket a piacon is értékesíteni lehetett és amik úgy mint árutermékek, mint értékek is, számításba jöttek.
Valóban, nagyanyáink és dédanyáink idejében, az ő munkájuk nem pénzértékkel volt mértékelve. De minden ember, akár paraszt volt, akár munkás, feleségül egy ilyen "aranykezű" asszonyt keresett, ahogyan azt még ma mondják a nép között. A férfi számára - "a nő házimunkája nélkül" - lehetetlen volt a jövendő háztartás fönntartása. De ezena ponton az állam érdekei a nemzet érdekei találkoztak a férj érdekeivel; mennél dolgosabban rejtőzött ela nő a család kebelében, annál többel produkált mindenféle termékből: ruhát, bőrfélét, posztót, amiből a fölösleget eladhatta a szomszéd vásárokon, miáltal természetesen az országnak, mint egésznek, a gazdasági prosperitása is emelkedett.
De a tőkés rendszer megváltoztatta az élet e régi módját. Mindazt, amit korábban a család rejtekében termeltek, most nagy mennyiségben, műhelyekben és gyárakban készítik. A gép lépett az asszony fürge ujjai helyébe. Melyik háziasszony vesződne ma azzal, hogy gyertyát öntsön, gyapjút fonjon, ruhát szőjjön. Mindezeket ma a szomszéd boltban vehetjük meg. Azelőtt minden fiatal leány megtanult harisnyát kötni. Vajon lehet-e látni ma, hogy egy fiatal munkásnő saját maga köti harisnyáit? Elsősorban nincs is ideje hozzá. Az idő pénz és senki sem akar pénzt vesztegetni hiábavaló módon, ha nem szerez hasznot vele. Ma minden háziasszony, aki egyúttal dolgozó asszony is, sokkal szívesebben vásárolja készen a harisnyáját, semhogy sajátmaga készítse azt el. Csak itt-ott, nagynéha akad még dolgozó asszony, aki időt veszteget, hogy uborkát tegyen félre, amikor tudja, hogy a szomszéd fűszerüzlet kész besavanyított uborkát és befőttet árul. Még ha a bolban vett áru gyöngébb minőségű is, sőt még ha a gyári konzerv jóval rosszabb is, mint a takarékos háziasszony által készített - a munkába járó asszony még se vehet időt, fáradságot, hogy a saját háztartása számára ilyenfajta munkát végezhessen. Akárhogyan vegyük is, tény, hogy a jelenkori család mindig jobban és jobban fölszabadul a házimunkától, ami nélkül pedig nagyanyáink alig képzeltek el egy családot. Amit azelőtt a család rejtekében készítettek, most a dolgozó férfiak és nők közös munkája készíti a gyárakban és a műhelyekben.
A család fogyaszt, de többé nem termel. A háztartási munka főrésze most mindössze négyféle: tisztogatási munka (a padló tisztántartása, söprés, fűtés, világítás, stb.), főzés (az ebéd és a vacsora elkészítése), mosás és a fehérnemű gondozása (foltozás, vasalás).
Ezek kínos s kimerítő munkák és le-lefoglalják a dolgozó nő minden idejét és energiáját, aki persze idejének javát a gyári munkának szenteli. De bizonyos, hogy a nagyanyáink föladatai sokkal többféle tevékenységet kívántak. És hozzá még, ők olyan természetű munkát produkáltak, amely teljesen hiányzik a mai dolgozó háztartási munkájából, elveszítvén ezzel a képességet arra, hogy az állam számára, termelési szempontból, otthon is hasznos legyen, mivel ez a mai házimunka semmi új terméket nem produkál és így nem járul hozzá az ország prosperitásához.
A munkába járó asszony bizonyára bajosan is szentelné egész napját, reggeltől-estig, a háztakarításnak, a mosásnak, vasalásnak, végtelen fáradtságot szentelve a viselt ruhák rendbentartásának és kínos volna neki, hogy a szerény ételszükségletet teljesen egyedül úgy készítse, hogy az a férfinak megfeleljen és valószínűleg még az esti órákig sem lenne kész mindennel és aligha lenne a munkájának annyi eredménye, hogy ebből valami fölösleg is maradhatna a piac számára. Még ha talán ezer évig élhetne is egy ilyen asszony, akkor se lenne számára változás; hiszen mindig volna por és rendetlenség, amit el kellene takarítani; a férj mindig éhesen térne haza este és a kicsinyek mindig csak piszkot és sarat hordoznának be a cipőikön.
A szülők alacsony keresete, a bizonytalanság, sőt sokszor az éhség rendszeressé teszik, hogy a fiatal proletár gyakran, már alig húsz éves korában, önálló kenyérkeresővé válik. Már most, amint a gyermek (fiú vagy leány) elkezd pénzt keresni, nyomban a saját urának képzeli magát és a szülők szavai és tanácsai megszünnek hatással lenni rá, a szülők tekintélye csorbul és vége az engedelmességnek. Ahogyan azután lassan-lassan a család otthoni munkája elhal, a tanítás és ellátás kötelezettségeit is a társadalom veszi át. Így aztán a tőkésrendszer alatt a gyermekek állandóan nehéz és nem kívánatos terhei a proletárcsaládnak.
A kommunisztikus társadalom ezen a ponton is a szülők segítségére siet. Szovjet Oroszországban a közoktatási és népjóléti biztosság gondoskodásából nagy előrehaladás történt és máris igen sok történt a család tehermentesítése érdekében: a gyermekek fölnevelése és ellátása alól. A csecsemő-otthonok, a napközi otthonok, óvodák, gyermek otthonok és telepek, rendelők és üdülőhelyek a beteg gyermekek számára, vendéglők, ingyen iskolai étkezdék, ingyen iskolai könyvek, ruhák és cipők kiosztása a növendékek között, - nembe azt mutatják, hogy a gyermekek nevelése ki van véve a család kötelességei közül és a szülők vállairól a közösségre hárítódtak át.
A gyermek gondozása a szülők útján, három különböző részre oszlik:
1. a csecsemő gondozása;
2. a gyermek fölnevelése;
3. a gyermek oktatása;
A gyermek oktatása az elemi iskolákban és később a gimnáziumokban és egyetemeken az állam kötelességévé lett már a tőkés társadalomban is. A munkásosztály más elfoglaltsága, életviszonyai már a tőkés társadalomra is parancsolóan kényszerítették rá, hogy a gyermekek számára közös játszóhelyeket, otthonokat és iskolákat állítson.
Mennél nagyobb mértékben váltak öntudatosakká a munkások; mennél jobban szervezkedtek az egyes államokban, annál többet foglalkozott az illető társadalom a család fölszabadításával a gyermeknevelés gondjai alól. De a polgári állam félő túlságosan messzire menni ezen az úton, amely összeesve a munkásosztály érdekeivel, segített szétbontani a család intézményét. A tőkések maguk nincsenek kétségben afelől, hogy ez a régi rendszerű család - az asszonnyal mint rabszolgával és a férfivel mint a család ellátásáért és jólétéért felelős házasféllel - hogy a családnak ez a fajtája: a legjobb fegyver a proletáriátus szabadságvágyának a megkötésére, a dolgozó férfi és nő forradalmi szellemének a guzsbaszorítására. A családért való aggódás kiszedi a munkás gerincét és arra kényszeríti, hogy megbéküljön a torkát szorító tőkével. Mi mindent megtesz egy apa vagy egy anya, ha a gyermekük éhes? A kapitalista társadalom gyakorlatával ellentétben, mely nem képes a fiatalságot az igazi társadalmi funkcióra, társadalmi munkára reánevelni, a kommunista társadalom a fiatal generáció szociális nevelését - mint saját törvényei és szokásai alapföltételét - az új nevelés fundamentumává teszi.
Nem a múlt családja, a maga szűk és kicsinyes körével, a szülők állandó perpatvaraival és csupán a saját utódaira korlátozott önzésével fogja nekünk fölnevelni a holnap társadalmának emberét. Az új társadalom új emberét társadalmi szervezetek fogják fölnevelni, mint amilyenek a játszóterek, kertek, otthonok és egyéb hasonló intézmények, amelyekben a gyermek a nap legnagyobb részét tölti és ahol képzett nevelők keze alatt fejlődik kommunistává, olyanná, aki tudatosan átérzi e szent jelszavak nagyságát: Összetartás, Bajtársiasság, Kölcsönös segitség, önfeláldozás a közös élet számára.
De most már, ha elvesszük a fölnevelést, az ellátást, mi marad meg a családi kötelességekből a gyermek számára, különösen, ha el van távolítva azoknak a materiális gondoknak nagyrésze is, amik a gyermekekkel járnak, kivéve az egészen kicsiny csecsemőt, akinek természetesen szüksége van az anyai fölügyeletre és amíg járni megtanul, folytonosan az anyjához ragaszkodik. Többé nem fordulhat elő, hogy az ilyen fiatal anya a gyermekkel a karjában, dolgozni hajoljon le. A munkás állam elvállalja azt a kötelezettséget, hogy megélhetést biztositson minden anya számára, akár törvényesen házas, akár nem, ameddig a gyermekét ápolja, úgy anyasági házak kreálása által, mint napközi ápoldák és hasonló intézetek fölállitása révén a városokban és falvakban, hogy az anyának módja is legyen az államot is szolgálni és egyben anyai érzését is követnie.
Biztosítsuk a dolgozó anyát. A kommunista társadalom nem szándékozik a gyermeket elvenni szüleitől, sem a csecsemőt letépni az anyja kebeléről. Nincsen szándékában erőszakos rendszabályokat használni a családnak, mint intézménynek, a megsemmisítésére. Semmi hasonlót nem akar. Mindez egyáltalán nem célja a kommunista államnak. De mit figyelhetünk mi meg ma. A túlnőtt családi élet összetörik. Fokozatosan szabadítja föl magát mindenféle otthoni munka alól, amely azelőtt olyan sokáig a család, mint társadalmi ellátásnak fontos pillére volt.
Házvezetés? Teljesen kinőtte a saját hasznavehetőségét. Gyermekek? A proletárszülők már képtelenek gondjukat viselni; se felügyeletet, se védelmet nem adhatnak nekik. Ez a helyzet az, amelytől a szülők és gyermekek egyazonképen szenvednek. A kommunista társadalom tehát ezt mondja a dolgozó asszonynak és dolgozó férfinak: "Ti fiatalok vagytok, szeretitek egymást. Mindenkinek joga van a boldogságra. Éljétek tehát az életet. Ne mulasszátok el a boldogságot. Ne féljetek megházasodni; noha a házasság a kapitalista társadalomban tisztára bilincs volt a dolgozó asszony és férfi számára.
És mindenekfölött ne féljetek attól, hogy ti, fiatalok és egészségesek, új munkásokat és új polgárokat adjatok az országnak. A munkások társadalmának szüksége van munkálkodókra, örömmel üdvözli minden újszülött érkezését. Ne törődjetek a gyermeketek jövőjével, nem fog éhezni, sem fázni egyik sem. Nem lesz boldogtalan és nem fog elveszni, mint a kapitalista társadalomban. Ellátás és figyelmes gondozás lesz biztositva ugy a gyermek, mint az anya számára a kommunista társadalomban, a munkás állam részéről, mihelyt a gyermek megérkezik a világra."
A gyermeket táplálni fogják, felnevelik és kiképzi őket a kommunista haza; de ez a haza semmiesetre sem fogja elszakítani a gyermeket azoktól a szülőktől, akik részt kívánnak venni kicsinyök felnevelésében. A kommunista társadalom magára vesz minden kötelességet a gyermeknevelés körül, de az apai örömök, az anyai érzés kielégülése és a hasonlókat nem veszi el senki sem azoktól, akik képesek átérezni s megérteni ezeket az örömöket. Lehet ezt a család erőszakos megsemmisítésének vagy az anya és gyermek elszakításának nevezni?
Nem lehet elkerülni azt a tényt, hogy a régi típusú család túlélte magát. Ez nem a kommunista állam következménye, hanem a változott életviszonyoké. A család megszünt oly szükséges lenni az állam számára, mint amilyen a múltban volt, inkább rom, mint használható, különösen amióta visszatartja a női munkást a produktívabb és értékesebb munkától. Nem szükséges többé maguknak a családtagoknak sem, amióta a gyermekek felnevelése, amely korábban a család feladata volt, jobban-jobban a közösség kezébe kerül. De a korábbi család romjain mi már láthatjuk emelkedni az új formát, amely más kapcsolatot teremt férfiak és asszonyok között s amely az érzelmek és a pajtásság egyesülése lesz, a kommunista társadalom két teljesen egyenlő jogú személyének egyesülése, akik mindegyike szabad, mindegyike független, mindegyike munkás. Nincs többé "házi szolgaság" az asszonyok számára. Nincs többé egyenlőtlenség a családon belül. Nincs többé félelem a nő részéről, hogy az eltartás és segítség nélkül marad a kicsinnyel a karjai között, ha a férj elhagyná. A kommunista város asszonya nem függ többé a férjétől, hanem a munkájától. Nem a férje, hanem a saját erős karja fogja eltartani őt. Nem lesz többé rettegés a gyermekek sorsa felől. A munkások állama felelősséget fog vállalni sorsukért. A házasság megszabadul minden anyagi kapcsolatától, minden pénz számításától, amely oly rettentő fekélye napjaink családi életének. A házasság innen kezdve átváltozik két lélek finom egyesülésévé, akik szeretik egymást és hisznek egymásban. Ez az egyesülés minden dolgozó férfinak és asszonynak egyszerre, egyformán a legtöbb boldogságot ígéri, a kielégítettség maximumát, ami csak olyanoknak juthat osztálytészül, akik öntudatosak saját maguk és a körülöttük levő élet felől. Ez a szabad egyesülés az, amely bajtársiasságot jelent a múlt rabszolgaságával szemben, - amit a holnap kommunista társadalma a férfinak és nőnek ajánl. Ha egyszer a munka feltételei megváltoztak és a dolgozó nő anyagi biztonsága erősödött és a dolgozó nő anyagi megerősödése az egyházi házasság helyett, helyet adott a férfi és nő szabad és becsületes egyesülésének, olyanok egyesülésének, akik szeretik egymást s barátai egymásnak, a mai társadalom egy másik szégyenfoltja is el fog tűnni, egy másik félelmes rom, szennyis pontja az emberiségnek, amely egész súllyával a dolgozó nőre nehezedett: a prostitúció.
A ma hatalmon levő gazdasági rendszernek ez a bűne a magántulajdon intézményéből következik. Ha az utóbbi megszűnt, a nők árubabocsátása is automatikusan visszafejlődik. Ne hagyjuk tehát aggódni a munkásosztály nőit amiatt, hogy a család mai intézménye eltűnőfélben van. Sokkal jobban teszik, ha örömmel köszöntik az új társadalom hajnalát, amely megszabadítja az asszonyt a házi szolgaságból, amely megkönnyíti az anyaság terheit a nő számára és amely, végül, mint látni fogjuk, kiküszöböli a leggonoszabbat, amely a npre nehezedhet: - a prostitúciót. Az a nő, aki részese lesz a munkások felszabadításának, tudni fogja, hogy az új államban nem lesz többé helye az olyan osztályozásnak, aminek eddig tanúi lehettünk, hogy: "ezek az én saját gyermekeim; ezek az én anyai szeretetem és gondozásom; ezek a más gyermekei, a szomszédé s semmi közöm sincs hozzájuk. Éppen elég dolgom van a magaméval." Ezentúl a munkásanya, aki a társadalmi kötelességek tudatos fokára érkezett, elérkezik oda is, hogy nem fog többé különbséget tenni az enyém és a tied között; csak arra fog emlékezni ezentúl, hogy ezek a mi gyermekeink, a kommunista állam gyermekei és közös tulajdonai valamennyi dolgozónak.
A munkásállamnak a nemek kapcsolatának egy új formájára van szüksége. Az anya szűkkörű és kizárólagos érzelmei a saját gyermekével szemben kiterjednek amíg a proletárcsalád összes gyermekeit magukba foglalják. A fölbonthatatlan házasság helyén, amely a nő szolgaságán alapult, a szabad egyesülést látjuk majd fölemelkedni - a szerelmen és kölcsönös tiszteleten alapuló életben a munkásállam (férfi és nő-) két tagjának akiknek jogaik és kötelezettségeik egyenlők. Az egyéni és önző család helyén a munkások nagy és általános családja fog fölemelkedni, amelyben a munkások, férfiak és nők, mindenekelőtt munkások, bajtársak. Ilyen lesz a kapcsolat férfiak és asszonyok között a holnap kommunista társadalmában.
Ez az új kapcsolat biztosítja az emberiségnek az úgynevezett szabad szerelem összes örömeit, menemesítve ezt a nemek igazi társadalmi egyenlőségével; örömöket, amik a kapitalista uralom kereskedő-társadalmában ismeretlenek voltak.
Nyissunk utat egészséges virágzó gyermekeknek; nyissunk utat az életerős ifjúságnak, amely becsüli az életet és annak örömeit és teljesen szabad természetes hajlamaiban és érzelmeiben. Ez a kommunista társadalom riadó szava.
Az Egyenlőség nevében, a Szabadság és Szerelem nevében fordulunk a dolgozó asszonyokhoz és férfiakhoz, parasztasszonyokhoz és parasztférfiakhoz, hogy erőteljesen és hittel vegyenek részt az emberi társadalom újjáalakításában, hogy tökéletesebbé, igazságosabbá tegyék és képesebbé arra, hogy az egyénnek a megérdemelt boldogságot biztosítsa. A társadalmi forradalom kibontott vörös zászlója, Oroszország után, más országokat is meghódít és nemsokára megvalósítja számunkra az ígéret földjét, amelyről az emberiség évszávadok óta álmodozott.