Író: Alekszandra Kollontaj
Először megjelent: "Novaja moral i rabocsij klassz," Moszkva 1919.
Forrás: A marxista etika történetéből [összeállította és a bevezetőket írta Farkas Endre]
Fordítás: Rozsnyai Ervin
HTML: P.G.
Oroszországban 1910-1911-től kezdve megcsappan az érdeklődés a nemi problémák iránt. Ebben az időszakban jelent meg Németországban Grete Meisel-Hess pszicho-szociológiai tanulmánya a szexuális válságról. A nagyközönség körében a könyv nem aratott sikert: Karin Michaelis müvészileg csekély értékű regénye, amely csak addig a határig bátor, ameddig az irói "illendőség" megengedi, meg nem érdemelt hűhóval szorította háttérbe Meisel-Hessnek kevéssel azelőtt megjelent munkáját. "Tehetséges mű, de nem tudományos" - hangzott a sablonos ítélet. És csak az értelmiségi csúcsokon, a német társadalom "színe-java" körében váltotta ki némelyek forró tapsát és mások sziszegő felháborodását. Ez a sorsa minden őszinte igazságkeresőnek!
Meisel-Hess könyvének számos tudományos fogyatékossága van a kutatási módszert, a rendszerezést illetően; a gondolat erre-arra siklik és kígyózik, gyakran visszatérve az egyszer már elmondottakhoz. Ez azonban nem csökkenti a mű jelentőségét.
Frisseség árad a könyvből, igazságkeresés járja át a világos, temperamentumos kifejtést, amelyben egy lüktető, sokat átélt gazdag női lélek tükröződik. Meisel-Hess gondolatai nem újak - nem újak abban az értelemben, hogy ott lebegnek a levegőben, hogy átjárják egész erkölcsi atmoszféránkat.
Titokban mindenki átgondolta, átszenvedte az irónő által elemzett problémákat, így vagy úgy minden gondolkodó ember eljutott "A szexuális válság" lapjain megalkotott következtetésekhez; de a belénk rögződött képmutatás miatt nyíltan még mindannyian a régi, halott bálvány, a polgári erkölcs hívei vagyunk. Meisel-Hessnek ugyanaz az érdeme, mint a kisfiúé Andersen meséjében: volt bátorsága higgadt elfogulatlansággal a társadalom szemébe vágni, hogy "a király meztelen", hogy a jelenlegi nemi erkölcs puszta fikció.
Valóban, a nemi életet szabályozó erkölcsi normák szerint az embernek csak két célja, két rendeltetése lehet: 1. kezességet vállalni az emberiség előtt az egészséges, normálisan fejlett utódokért, közreműködni a nemi kiválasztásban a faj kedvéért; 2. előmozditani az emberi pszichikum kifinomodását, az emberi lélek gazdagítását az elvtársi szolidaritás érzésével, kollektív szellemű élményekkel. A jelenlegi erkölcs, amely pusztán a mammon érdekeit szolgálja, valójában sem az egyik, sem a másik feladatnak nem tesz eleget. A mai nemi erkölcs egész bonyolult kódexe a felbonthatatlan monogám házassággal, amelynek alapját csak ritka esetekben alkotja az "Érósz", a burjánzó prostitúciós ügyletek intézményével, nemcsak a faj egészségét és tökéletesedését nem segiti elő, hanem egyenesen "a visszájára fordított nemi kiválasztásnak" kedvez. A mai erkölcs az állandó degenerálódás útján vezeti az emberiséget.
Kései házasságok és kényszerű "megtartóztatás" a gyermeknemzés legkedvezőbb időszakában, vagy a faj számára "céltalan" prostitúció élvezete, az utódlás szempontjából oly fontos "szerelmi extázis" hiánya az érdekházasságokban, a férfiak erotikus emócióinak kiváltására mindennél alkalmasabb "nagyszerű női példányok" lecsapolása a terméketlen prostitúció javára, "halálos ítélet" kimondása a "szerelemgyerekek", a fajnak e törvénytelen, de nem ritkán legértékesebb, legegészségesebb, legvirágzóbb példányai fölött stb. - íme, ezek a közvetlen eredményei a közkeletű erkölcsnek, amely az emberi faj elkorcsosulásához, romlásához, fizikai és erkölcsi degradálódásához vezet, inkább megnyitják az erszényüket és szeretőt tartanak, vagy megosztják a nővel a "nevüket", vállukra véve a törvényes család terheit, csak hogy ne kényszerüljenek "drága" idejüket és energiájukat szerelmi élményekre forditani...
Ugyanez a dilemma áll azonban a nő előtt is, különösen, ha a maga munkájából él (vagyis a művelt országokban a nők 30-40%-a előtt): szerelem vagy hivatás? A dolgozó nő helyzetét egy további mozzanat is bonyolítja: az anyaság. Valóban, elég átlapozni a kiváló nők életrajzait, és máris meggyőződünk róla, hogy a szerelem és az anyaság elkerülhetetlenül összeütközik a foglalkozással és a hivatással. Talán éppen azért, mert az önálló, férj nélküli asszony a szabad szerelemben nemcsak a lelkét teszi fel a szerencse mérlegére, hanem a munkáját is, amely kedves neki talán éppen ezért lép fel követelőbben a férfival szemben: cserébe bőkezű fizetséget vár, a "leggazdagabb ajándékra" számít - a férfi lelkére.
A szabad kapcsolatból hiányzik az erkölcsi mozzanat, a "belső kötelesség" tudata; ha pedig a társadalmi kölcsönviszonyok egész bonyolult komplexuma meg nem változik, akkor semmi okunk abban bizakodni, hogy a nemi érintkezésnek ez a formája kivezeti az emberiséget a szexuális válság zsákutcájából, ahogyan a "szabad szerelem" hívei gondolják.
Kiút csupán akkor lehetséges, ha a pszichikum gyökeresen átnevelődik - ez az átnevelés pedig szükségszerű előfeltételként követeli meg azoknak a társadalmi alapoknak az átalakítását, amelyek meghatározzák az emberiség erkölcsi képzeteinek tartalmát.
Meisel-Hess által javasolt szociálpolitikai intézkedések és reformok lényegében semmi újat nem foglalnak magukba. Teljesen megegyeznek a szocialista programok követeléseivel: a nő gazdasági önállósága, az anyák és a gyermekek széles körű, mindenre kiterjedő védelme, harc a prostitució ellen gazdasági talajon, magának a "törvényes" és a "törvénytelen" gyermek fogalmának a megszüntetése, az egyházi házasságkötés felváltása könynyen felbontható polgári házassággal, a társadalom gyökeres átépítése a kommunizmus elvei szerint. Meisel-Hessnek nem az az érdeme, hogy társadalompolitikai követeléseit a szocialistáktól kölcsönözte. Sokkal lényegesebb, hogy jóllehet nem tartozik az "aktiv szocialisták" közé, a szexuális igazság kutatása során öntudatlanul is rálépett a "nemi probléma" megoldásának egyetlen elfogadható utjára. A társadalmi reformok, az új nemi viszonyoknak ezek a nélkülözhetetlen előfeltételei, összességükben sem oldhatják meg a szexuális válságot, ha ki nem bontakozik egyúttal egy hatalmas alkotó erő, ha meg nem növekszik az emberiség "szerelmi potenciája".
Meisel-Hess a maga átütő tehetségével intuitív úton ugyanerre a következtetésre jutott. Megértette, hogy a nemi viszonyok területén a társadalom teljes figyelmét a lélek nevelésének és alakításának erre az oldalára kell fordítani.
Meisel-Hess szerint a házassági kapcsolat az a szövetség, amely az egymással való őszinte azonosuláson, a lelkek és a testek harmonikus egyetértésén alapul, a jövőben is az emberiség eszménye lesz. De a "nagy szerelmen" alapuló házasság esetében sem szabad elfelejteni, hogy a "nagy szerelem" a sors ritka ajándéka, amelyben csupán kevés kiválasztottnak lehet része. A "nagy szerelem", ez a varázsló, amely igézetes, napsugaras szineket bocsát a mi szürke életünkre, csak olykor-olykor érinti meg a sziveket varázsvesszejével; az emberek milliói sohasem ismerték meg bűbájának mindenhatóságát. Mi legyen ezekkel a szerencsétlen kisemmizettekkel? Legyenek az Érósz nélküli, hüvös házastársi ölelésekre kárhoztatva? Folyamodjanak a prostitúcióhoz? Kerüljenek szembe a mai társadalom rendelésére a kegyetlen dilemmával: vagy "nagy szerelem", vagy erotikai éhség?
Meisel-Hess más utat keres és talál: ahol nincs "nagy szerelem", ott helyettesítse ezt a "játék-szerelem". Mi ez a "játék-szerelem", amelyhez Meisel-Hess oly nagy reményeket füz?
A "játék-szerelem" a maga különböző megnyilvánulásaiban az egész emberi történelemben megtalálható. Alapelemeit nem nehéz felismerni az ókori hetérának és "barátjának" érintkezésében, a reneszánszkori kurtizánnak és "oltalmazó szeretőjének" "gáláns szerelmében", a szabad és gondtalan grizettnek és diák-"pajtásának" erotikus barátságában.
Nem a tragikus arcú, mindent elsodró Érósz ez, amely a birtoklás teljességét és oszthatatlanságát követeli, de nem is a fiziológiai aktusra korlátozódó durva szexualitás. A "játék-szerelem" nagy lelki finomságot, figyelmes gyengédséget és pszichológiai érzékenységet követel, s ezért jobban neveli és alakítja az emberi lelket, mint a "nagy szerelem"...
A "Játék-szerelem" sokkal igényesebb. Azok az emberek, akik csupán a kölcsönös rokonszenv talaján érintkeznek, és nem várnak mást egymástól, mint az élet mosolyát, nem hagyják büntetlenül gyötörni a lelküket, nem hajlandók elnézni a személyiségükkel szemben tanusított nemtörődömséget, mellőzni saját belső világukat. A játék-szerelem, azzal, hogy jóval elővigyázatosabb, gondosabb, elgondolkodóbb magatartást követel egymás iránt, fokozatosan leszoktatná az embereket arról a mérhetetlen önzésről, amely manapság minden szerelmi élményt átszínez. "A másiknak a lelkével való figyelmes bánásmód rokonszenves érzelmeket ébreszt, tapintatot, gondosságot, finomságot fejleszt ki"...
A "játék-szerelem", megmaradva az "oszthatatlan" birtok álláspontján, rászoktatja az embereket, hogy "énjüknek" csak azt a részét adják, amelyik nem terheli a partnert, ellenkezőleg, segiti őt az élet elviselésében. Ezzel az emberek Meisel-Hess szerint hozzászoknának egy magasabb rendű "szeméremhez": ahhoz, hogy csak akkor adják oda magukat teljesen, amikor valóban mély, "szent" és elhárithatatlan érzelem támad bennük. Ma valamennyien túlságosan is hajlamosak vagyunk rá, hogy "az első csók után" máris a partner teljes személyiségének kisajátítására törjünk, és "teljesen" ráerőszakoljuk a szívünket, amikor még nincs is rá "kereslet". Ne feledjük, hogy csak a nagy szerelem szentsége ad "jogokat"...
A "játék-szerelemnek" vagy "erotikus barátságnak" van egy másik előnye is: biztosít Érósz gyilkos nyilai ellen, megtanítja az embereket, hogy szegüljenek szembe az egyéniséget leigázó és eltaposó szerelmi szenvedéllyel. A szerelem minden más formájánál jobban segíti az egyén önvédelmét - mondja Meisel-Hess. "Itt nincs helye annak az iszonyú jelenségnek, amelyet egy idegen énbe való erőszakos behatolásnak nevezünk." A "játék-szerelem" kizárja a legnagyobb "bűnbeesést", saját személyiségünk elvesztését a szenvedély hullámain. A mai emberiség "a szenvedély sötét jegyében él, annak a szenvedélynek a jegyében, amely mindig egy másik "én" elnyelésére törekszik.
A mi korunkat "a szerelem müvészetének" hiánya jellemzi; az emberek egyáltalán nem képesek az okos, derűs, átforrósult kapcsolatokra, nem ismerik az "erotikus barátság" teljes értékét. A szerelem vagy lélekszaggató tragédia, vagy alantas bohózat. Ki kell vezetni az emberiséget ebből a zsákutcából, meg kell tanítani az embereket a szép, derűs és nem terhes élményekre. Csak az erotikus barátság iskoláján keresztül válik fogékonnyá az ember pszichikuma a sötét oldalaitól megszabadult "nagy szerelemre". Bármely szerelmi élmény (persze, nem a nyers és felszínes fiziológiai aktusról van szó) gazdagítja, nem pedig elszegényíti az emberi lelket. A szerelem önmagában is nagy alkotóerő; egyaránt gyarapítja és gazdagítja a pszichikumát annak, aki átéli, és annak, akit megajándékoznak vele...
Az "erotikus barátságnak" az a feladata, hogy fokozza ezt a "szerelmi potenciát", nevelje, felkészítse az emberi pszichikumot a "nagy szerelem" befogadására.
A "játék-szerelem" természetesen csak kivonata, pótléka a "nagy szerelemnek". "Nem elegendő" - mondják némelyek. Meisel-Hess azonban így válaszol nekik: nézzenek csak körül, és gondolkodjanak el azon, hogy mi helyettesíti ma a szerelmet, hogy mi történik ott, ahol a nagy érzést az ennek álruháját viselő prostitúció váltja fel...
Az alapvető társadalmi-gazdasági előfeltételeken kívül, van a prostitúciónak egy pszichológiai meghatározó mozzanata is, amely mélyen a lélekben gyökerezik: az az óhaj, hogy az "erotikus ihlet" szabad útjáért ne kelljen a lélek szabadságával fizetni, feláldozni a jövőt, egy kedves, de voltaképpen idegen partner lába elé rakni teljes "énünket". Ez a természetes törekvés kiutat követel. Nem lehet mindenkire, akibe óvatlanul beleszeretünk, rácsomózni a házassági köteléket. A játék-szerelem megmutatja a keresett utat.
Végül, az "erotikus barátság" keretei szerfölött tágíthatók: nagyon is lehetséges, hogy a könnyű szerelem, a szabad rokonszenv talaján érintkező emberek egymásra találnak, hogy a "játékból" kisarjad a "nagy szerelem" igézete. A kérdés csak az, hogy miképpen kell ehhez megteremteni az objektív lehetőséget.
Melyek Meisel-Hess következtetései és gyakorlati követelései?
Először is a társadalomnak el kell ismernie a nemi kapcsolat minden formáját, bármilyen szokatlan legyen is, de csak két feltétellel: ne károsítsa a fajt, és ne a gazdasági tényező nyomására jöjjön létre. Az eszmény továbbra is a "nagy szerelmen" alapuló monogám házasság. Ez azonban nem alvadhat meg, nem lehet megszakítás nélküli. Minél bonyolultabb az emberi pszichikum, annál elkerülhetetlenebbek a "váltások". "Ágyasság" vagy "következetes monogámia" ez a házasság alapformája. De rajta kivűl egész skálája van még a nemek közötti szerelmi érintkezés különböző formáinak az "erotikus barátság" kereteiben.
A második követelés "az anyaság szentségének" valóságos, nemcsak szavakban történő elismerése. A társadalom köteles a legkülönfélébb formáju és fajtájú "mentőállomásokat" létesiteni a nők számára, hogy erkölcsileg és anyagilag támogassa őket életük legfelelősségteljesebb szakaszában. Végül, annak érdekében, hogy a szabadabb kapcsolatok ne fenyegessék a nőt "az elzüllés rémével", felül kell vizsgálni az egész erkölcsi poggyászt, amellyel az élet útjára lépő lányokat ellátják.
A nő mai nevelése teljességgel arra irányul, hogy életét a szerelmi emóciókba zárják. Ezért látunk "széttört szíveket", az első szélvihartól elhulló nőalakokat. Ki kell tárni a nő előtt a sokoldalú élet széles kapuját, meg kell edzeni a szívét, páncélozni az akaratát. Ideje már, hogy a nő megtanulja: a szerelem nem alapja az életnek, hanem csak lépcsőfoka, valódi "énünk" megnyilvánulási módja. Tanulja meg ő is, mint a férfi, hogyan kell a szerelmi konfliktusból nem összetiport szárnyakkal, hanem megerősödött lélekkel kikerülni. Dereng már a fény, feltünnek az új tipusú nők, a női "legényemberek", akik nem a szerelemben látják az élet minden kincsét. A szerelmi élmények területén nem engedik meg, hogy csónakjukat az élet hullámai dobálják; tapasztalt kormányosként dolgozik az életharcban megedzett akaratuk. És a nyárspolgári felkiáltást: "ennek múltja van!" a női "legényember" így alakítja át: "ennek nincs múltja micsoda - szörnyű sors!"
Ha ezek a nők nem válnak is egyhamar mindennapos jelenséggé, ha az új szexuális rend beköszöntését nem várhatjuk is holnapra csak egy tökéletesebb társadalmi berendezkedés eredménye lehet, ha nem szűnik is meg egy csapásra az elhuzódó nemi válság, átadva helyét "a jövő erkölcsének", az utat akkor is megtaláltuk, és a távolban csábítóan fénylik a szélesre tárt, tilalmas ajtó...
Meisel-Hess könyve Ariadne-fonalat ad nekünk a szexuális viszonyok, zűrzavaros pszichológiai drámák bonyolult labirintusában. Nincs más hátra, mint hogy gondolatainak értékes gombolyagát felhasználva, összhangba hozzuk következtetéseit a felemelkedő osztály alapvető feladataival, vessük el a részleteket, tisztítsuk meg a mondanivalót a gyomtól és az apró pontatlanságoktól, és igyekezzünk megtalálni ezen a területen is - a szexuális viszonyok területén, a "szerelmi pszichológia" területén - az új, szükségképpen győzedelmes, feltörő "proletár-kultúra" csiráit.